Milyen generálkivitelező csapatot válasszunk kulcsrakész házunk felépítéséhez?

A megfelelő generálkivitelező csapat kiválasztása rendkívül fontos ahhoz, hogy minőségi végeredményt kaphassunk.

Milyen a jó generálkivitelező csapat?

Amennyiben kulcsrakész házat szeretnénk építeni, manapság már elengedhetetlen egy generálkivitelező fogadása, aki gyakorlatilag minden nagyobb terhet levesz a vállunkról azért, hogy stresszmentesen, gördülékenyen és rövid határidőn belül kész legyen saját otthonunk. A megfelelő generálkivitelező csapat kiválasztása azonban sok esetben okozhat fejtörést, ami nem véletlen, hiszen az emberek többsége egyszer építkezik vagy vásárol házat egész életében, és szeretné a legjobbat, a legtöbbet kihozni a pénzéből.

Ebben természetesen óriási szerepet játszik egy megfelelő generálkivitelező. Hogy miért van szükségünk rá, azt egykorábbi cikkünkben már alaposan körbejártuk, az alábbiakban inkább arra koncentrálunk, hogy melyek az ismérvei annak, ha egy jó csapattal van dolgunk, és mikor érdemes inkább néhány lépés távolságot tartanunk egy adott kivitelezőtől.

A Home Invest generálkivitelezési szolgáltatása például úgy került összeállításra, hogy az maximálisan a vevői elégedettséget szolgálja, ezáltal nincsenek kisbetűs részek, mindenki azért dolgozik majd, hogy a szerződésben rögzített tételek maximális vevői elégedettség mentén valósulhassanak meg.

Lássuk azonban egy kicsit konkrétabban, hogy milyen ismérvei vannak a jó és a rossz generálkivitelező csapatoknak.

Ezeket a generálkivitelezőket kerüljük el

Amennyiben szeretnénk igazán jó minőséget kapni a pénzünkért cserébe, akkor nagyon fontos, hogy elkerüljük azokat a generálkivitelezőket, akik rendszerint csak elméletben sorolhatók ebbe a kategóriába. Ismérvük, hogy inkább egy kivitelezői kőműves- vagy ezermester-brigádról van szó, akik közül sokan semmiféle szakképesítéssel nem rendelkeznek. Általában gyorsan dolgoznak, a nagy beruházások összegének töredékéért vállalják a munkát, a pénzt azonban sokszor nagy összegekben előre kérik, mert nincs kapacitásuk bizonyos munkafolyamatok megelőlegezésére.

Általában arról lehet a legkönnyebben felismerni őket, hogy bár generálkivitelezők, valamennyi munkafolyamatot ők maguk végzik el – maximum az ácsmunkát adják ki alvállalkozóknak –, miközben az árajánlatot jellemzően elintézik egy rövid felsorolással, hiányos munkafolyamatok ismertetésével és összegszerűsítésével. Jellemző a rossz generálkivitelezőkre, hogy megpróbálják befolyásolni a megrendelőt a kialakítás kapcsán, kész tervek és sablon megoldások felé terelgetni őket azért, hogy nekik minden tekintetben egyszerűbb feladatuk legyen.

“Ne

Jellemző rájuk továbbá, hogy alkudoznak a garancia kapcsán – sokan még az egy év szavatosságot sem vállalják –, munka közben pedig elmulasztják az e-napló rendszeres töltését, illetve jellemző rájuk az anyagspórolás. Természetesen ők is képesek felépíteni egy házat, de azzal utána a gyakorlat szerint rendszeresek a problémák, falrepedések, beázások, penészesedés, párásodás és egyéb problémák jelentkeznek, gyakoriak a szerkezeti gondok. Tipikusan illik rájuk az „olcsó húsnak híg a leve” mondás, így az ilyen kisebb brigádokat érdemes lehet inkább messziről elkerülni.

Az aranyközépút sem mindig jó megoldás

A kisebb csapatok helyett sokan indulnak eleve az aranyközépúton, ha generálkivitelezőt keresnek, ami egy lényegesen szerencsésebb alternatívának tekinthető, azonban közel sem nevezhetnénk mindezt a legjobbnak is. A piacon ezt a szintet általában a középvállalkozások képviselik, jellemzően családi vállalkozások, szakmabeli barátok vagy olyan szakemberek alapítják, akik minden szakágat képviselnek, tehát ki a szerkezetépítésben, ki az ácsmunkákban, ki a hőszigetelésben járatos, illetve rendelkezik saját brigáddal.

Általában 10-20 fős fix csapatról van szó, akik között ott vannak a szakképzett munkások és a segédmunkások egyaránt, de rengeteg olyan szakág van, amihez nem értenek. A legtöbb esetben itt kezdődnek a gondok, így vagy megpróbálják házon belül megoldani a kialakult problémát, vagy kiadják a munkát egy alvállalkozónak. Előbbi esetben sajnos gyakran találkozhatunk jelentős minőségi hiányosságokkal, utóbbi kapcsán pedig sokszor előfordulhat, hogy a generálkivitelezés ára a tervezettnél sokkal magasabb összegekre rúg. Ilyenkor vagy kénytelenek leszünk kompromisszumokat kötni, és beérni átlagosabb megoldásokkal, vagy vállalni a magasabb költségeket, esetleg egy professzionális brigádot keresni a munkára.

“Jó,

Az ilyen csapatoknál nagyon kiszámíthatatlan, hogy mennyire ragaszkodnak a korabeli technológiákhoz, illetve mennyire vannak képben modern megoldásokkal, ami egy okosotthon kivitelezésekor – ami manapság kifejezetten általánosnak tekinthető – okozhat fejtörést. Az ilyen csapatoknál már nem szokott gondot okozni a javítás és a garancia, a menet közben felmerülő változásokat is rugalmasan kezelik, ezen felül pedig odafigyelnek a szerződésre, a megfelelő árajánlatra, azonban mivel ár-érték arányban többségük nagyon jó, sokszor hónapokra vagy évekre előre be vannak táblázva.

A professzionális szint mindig a legkifizetődőbb

Amennyiben ragaszkodunk a legjobbhoz és a maximális profizmushoz – hiszen ne feledjük, a legtöbbünknek csak egyszer adatik meg, hogy saját házat építhessen –, akkor csak és kizárólag az olyan professzionális generálkivitelező szolgáltatások közül válogassunk, mint amit a Home Invest is kínál. Ilyen esetekben talán drágább lesz a kivitelezés, mint az imént bemutatott brigádok alkalmazásával, ez azonban a végeredmény minőségén is megmutatkozik majd, hogy a felesleges idegeskedést és stresszt szóba se hozzuk, amit ilyenkor garantáltan elfelejthetünk.

“A

Az ilyen vállalkozások jellemzően a legmagasabb szintet képviselik, sok esetben országos lefedettségben vagy nagyobb lokációban dolgoznak, és mindenből a legmodernebb technológiát garantálják. Nem okoz nekik gondot, ha passzívházat vagy okosotthont szeretnénk, de az sem, amennyiben egy komplexebb hűtő-fűtő- és szellőzőrendszer kiépítésére van szükségünk. Sok esetben teljesen saját brigáddal rendelkeznek, vagy szerződéses alapon olyan kapcsolataik vannak, hogy minden eshetőségre van alternatívájuk. Gyakorlatilag nem ismernek lehetetlent, ezáltal olyan egyedi tervek és megoldások megvalósításában is segíthetnek, amit egy kisebb csapat nem tud elintézni.

Nagyon fontos, hogy az ilyen professzionális generálkivitelezők minden problémára fel vannak készülve, nem próbálkoznak a helyzetek megoldásával, hanem minden esetben kipróbált, működőképes és bejáratott technológiákat alkalmaznak. Emiatt tervezéskor teljesen szabad kezet kapunk, kis túlzással bármit megálmodhatunk és elképzelhetünk, ha azok a fizika és a józan ész határain belül vannak, akkor nem okoz nekik problémát a megvalósítás.

“A

Noha a kivitelezés tekintetében vitathatatlan előnyeik vannak, azonban nem szabad elmenni szó nélkül amellett, hogy az ilyen generálkivitelezők nem dolgoznak olcsón, cserébe viszont amit szerződésbe foglalnak, azt pontosan úgy és abban a minőségben kapjuk majd vissza. Ezen felül, ha az építkezés elkezdődött, jellemzően nincs módosítási lehetőség. Ez alapvetően nem is szempont egy generálkivitelező kiválasztásakor, hiszen a terveket jelentős mértékben csak akkor lehet módosítani egy ingatlan építésekor, ha visszaugrunk a kezdőponthoz, avagy a tervrajzok újragondolásához.

Ha tehát garantált és ellenőrzött minőséget, valamint azt szeretnénk viszontlátni otthonunkban, amit eredetileg elképzeltünk, mindezt idegeskedés, felesleges stressz és zsákutcák nélkül, valamint garanciával, akkor feltétlenül a professzionális generálkivitelező szolgáltatás mellett döntsünk.

Felkeltettük érdeklődését?

Írjon nekünk!